Döntetlen a forduló rangadóján

 Négy gól esett az ötödik forduló leginkább várt mérkőzésén Genovában, hogy aztán a négyből nem egyből hat lett, azért egyedül a mérkőzést vezető Saccani okolható, aki úgy tűnt legalább egy, de inkább két góllal is adósa maradt a vendégeknek, miután mind Iaquinta, mind Chiellini találatát érvénytelenítette les címén. A találkozó végig nagy iramot és nyílt játékot hozott, mindkét együttes előtt adódott szép számmal gólszerzési lehetőség és bár a vendégek mindössze négy perccel a lefújás előtt egyenlítettek, a játék összképe alapján némiképp közelebb álltak a győzelemhez. E döntetlennel az utolsó eddig száz százalékos csapat is elbúcsúzhatott makulátlan mérlegétől, a tabella élén pedig máris pozícióba állt az előzetesen is mindenki által oda jósolt Juventus - Inter páros.

Genoa - Juventus 2-2 (1-1)

G.: Mesto 31., Crespo 74., illetve Iaquinta 6., Trezeguet 86.

Genoa: Amelia; Biava, Moretti, Bocchetti; Rossi, Zapater, Milanetto (Kharja), Modesto (Papastathopoulos); Sculli, Floccari (Crespo), Mesto

Juventus: Buffon; Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Grosso; Camoranesi, Felipe Melo, Marchisio (Giovinco), Poulsen; Amauri (Trezeguet), Iaquinta



A bejegyzés trackback címe:

https://daje.blog.hu/api/trackback/id/tr321405826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2009.09.25. 22:01:58

Jó meccs volt, de azért a kedves bíró jó lett volna, ha jobban végzi a dolgát, mert nagyon fontos 2 pontot vett el a Juventustól! Az Inter - Juve párharc győztese remélem idén a torinoiak lesznek és helyre áll a világ rendje! :)