Idén sem lesz olasz BL döntős

  Két teljes fordulón vagyunk immáron túl a Bajnokok Ligája idei küzdelmeiből, s bár nyilvánvalóan korai még túlzott következtetéseket levonni, az már most egyértelműnek tűnik, ez az év sem az olasz csapatok világraszóló menetelésétől lesz hangos. Azt már a sorozat rajtja előtt tudni lehetett, hogy a Milan nevét az esélyesek között említeni még a fekete humoron is túlmutat, a Fiorentina  esetében pedig mindenki kiegyezett volna már előzetesen is azzal, ha a violák valahogyan továbbvergődnek csoportjukból, függetlenül a „vak szerencse” által nekik sorsolt csapatok összetételétől.

Úgy tűnt azonban több év után újra összeállt két olyan együttes is, melynek szurkolói joggal bízhatnak abban, hogy idén bizony visszarobbantják kedvenceik az olasz futballt a nemzetközi köztudatba. Mind az Inter,mind a Juventus remekül erősítette meg idén nyáron egyébként sem gyenge keretét, s aki eddig abban bízott, hogy bizony mindössze apró hajszál választotta el csak az utóbbi években is Itália legjobbjait a nemzetközi elittől most egyszerre kapott szívéhez, végre ismét számolni kell a talján csapatokkal is Európa egén.                                                                                        Két forduló azonban azt hiszem bőven elég volt ahhoz, hogy belássuk idén sem várható hatalmas változás. Sem a milánói, sem a torinói gárda nem lesz képes komolyan beleszólni a kupa elnyerésének kimenetelébe, a finálé idén is álom marad (ne feledjük, tavaly az elődöntő is csak az volt), hacsak nem valami bődületes szerencsével eljutnak a klubok az elődöntőig és ott fortuna kegyei egymásnak sorsolja őket.

Különösebb okfejtés szerintem nem igazán szükséges. Aki látta az Inter Barcelona ellen bemutatott kishitű bunkerfociját, vagy az ezerszer lesajnált Bundesliga kirakatcsapata elleni tegnap esti fájdalmas Juventus vergődést, abban nem maradhattak kétségek. S az igazi baj nem is az, hogy rossz eredményt értek volna el az említett két mérkőzésen a csapatok, hanem taktikájukat, a mutatott játékukat, a bevállalt kockázatot látva egyértelműnek tűnt, ők már tudják hol a helyük az igazán nagyok között, s ez, az olasz focit kedvelők számára, koránt sem lesz tetszetős idén sem.

kép: CdS



A bejegyzés trackback címe:

https://daje.blog.hu/api/trackback/id/tr551420503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2009.10.01. 18:38:29

A Juve, ill. Ciro taktikáján egyértelműen látszódott, h elégedett azzal, ha nem kapnak ki Münchenben és nem feltétlenül érezte szükségét a három pont megszerzésének. Inkább az volt a főbb cél, h ne húzzon el a Bayern. Ez már a 60.percben bebizonyosodott, mikor Diego-t Poulsen váltotta és visszaállt a csapat 4-3-1-2ről 4-4-2re. Ez az eredmény kiváló lenne, ha az első fordulóban a Bordeux-ot megverik a Zebrák. Így csak elfogadhatónak mondható. Remélem Ferrara kimatekozta előre a többi meccset is... FORZA JUVE!!

Asidotus 2009.10.02. 20:49:46

Én még azért nem tennék ilyen elhamarkodott kijelentéseket. A tavasz még messze van, és a Juve meg az Inter azért eljut odáig. Militoval és Sneijderrel az Inter sokkal erősebb, és a Juvénak is vannak hiányzói, ráadásul ott még Ferrara kitalálhat valami működő taktikát. És hullámvölgy elérhet bármelyik nagycsapatot, akár a 2004-es Porto - Monacot vagy a 2005-ös Liverpoolt nézzük egyikük sem volt az a borzasztó nagy csapat.

madbalee 2009.10.05. 18:38:45

Szerintem nem kell még így elkiabálni.