Legfrissebb hírek

XI.02 Technikai igazgató lesz Tottiból

 A héten úgy tűnik pont kerül Francesco Totti hónapok óta húzódó szerződéshosszabbításának ügyére, s a felek néhány napon belül szignózzák Er Pupone újabb 5 évre szóló kontraktusát.  A klub és a giallorossi csapatkapitánya állítólag már hetekkel ezelőtt megállapodott a részletekben, mindössze azért tolódott a tervezet végleges formába öntése, mert Totti visszavonulása után is szerepet követelt magának szeretett klubja életében és a lehetőségek mérlegelése és jogi hátterének tisztázása után végül erre is megtalálták a megoldást a felek, a Roma jelenlegi tizese technikai igazgatóként fog majd a bordó-sárgáknál ténykedni, rá bízva, hogy elsősorban a felnőtt vagy inkább az utánpótlás csapat munkáját segíti-e majd.

XI.02 Tovább erősödik a Milan, januártól Beckham is a rossoneri színeiben folytatja pályafutását

 A mai nap úgy tűnik kifejezetten jól alakult a Milan szurkolói számára, hiszen mindössze néhány órával azután, hogy Adriano Galliani bejelentette az U20-as VB legnagyobb csillagának megszerzését, hivatalossá vált, David Beckham is januártól a vörös-feketéknél folytatja pályafutását. Az angol középpályás fél évre kölcsönbe érkezik Olaszországba, hogy folytassa tavaly már megkezdett emlékezetes szereplését a rossoneri színeiben.

Beckham a tavalyi idényben szintén a téli átigazolási szezonban csatlakozva 19 mérkőzésen szerzett 2 góljával és 5 aszisztjával egyike volt a Milan legjobbjainak, oroszlánrészt vállalva a csapat tavaszi feltámadásában.

XI.02 A Milanhoz igazol az U20-as VB gólkirálya

Adriano Galliani bejelentése után vasárnapra hivatalossá vált, a Milan nyerte a versenyt a Chelseavel és a Manchester Cityvel szemben az U20-as VB legjobbjának választott Dominic Adiyiah kegyeiért folytatott csatározásban, a mindössze 20 éves támadó januárban csatlakozik majd a rossoneri keretéhez. A játékos, akit a szakértők egyöntetűen a jövő egyik legnagyobb csatártehetségének tartanak és leginkább Didier Drogbához hasonlítják képességei alapján, a norvég Fredrikstad együttesét hagyja ott a vörös-feketék kedvéért.

XI.01 De Laurentiis: Mazzarri tízszer olyan jó edző, mint Mourinho

"Hogy Walter Mazzarri lenne az én José Mourinhóm? Nem hinném, Mazzarri tízszer olyan jó edző, mint a portugál. Borzasztó boldog vagyok a csapat teljesítményét látva, miután a szerdai mérkőzést, ahol képesek voltak 0-2-ről felállni a Milan ellen, megismételték, sőt felül is írták a Juventus otthonában. Gratuláció illeti meg mindezért a csapat trénerét, aki ismét a legjobb döntéseket hozta meg, amikor a cserék révén belenyúlt a mérkőzésbe. Ő egy félelmet nem ismerő ember, aki felelősséget vállal döntéseiért. Éppen ezért nem is értek egyet azokkal, akik csak a szerencsének tulajdonítják az utóbbi két találkozónkon történteket, ennél jóval többről van szó." - nyilatkozta a Napoli presidentéje a goal.com kérdéseire válaszolva, csapata szombat esti bravúros győzelmét követően.

S valóban jogosnak tűnik pillanatnyilag minden gratuláció és méltató jelző Walter Mazzarrit illetően, a tréner ugyanis október 6-ai kinevezése óta szinte szárnyakat adott az addig csak szenvedő együttesnek, s négy eleddig megvívott mérkőzésén három győzelmet és egy döntetlent ért el csapatával, miközben olyan ellenfelekkel kellett szembenézzen a Napoli, mint páldául a Fiorentina, a Milan vagy épp a Juventus együttese.

X.30 Tüntetés tüntetés hátán az olasz fővárosban

Korábban a héten már napvilágot látott, hogy körülbelül kétszáz Lazio szurkoló demonstrált csapata kiábrándító szereplése ellen, s úgy tűnik a példa ragadós, mai nap olasz hírügynökségek arról számoltak be, hogy immáron ősi ellenségük ultrái is beleuntak kedvenceik hetek óta tartó vergődésébe és néhány tucatnyian hangot is adtak eme véleményüknek.Edzőközpontjuk bejáratát megszállva majd mindenkit megtaláltak kórusaikkal és egy drapériát is kifeszítettek "szégyen" feliratot fújva rá, egyedül Francesco Tottit és Daniele De Rossit kímélték, teljesítményüket vizsgálva igen csak érthető okokból. 

Pillanatnyilag mindkét csapat "száműzetésbe" vonult, néhány napos közös munkával próbálván kikecmeregni igencsak mélynek tűnő formahanyatlásukból.

Emlékeztetőül; a Lazio a bajnokság második fordulója óta, immáron 8 hete nyeretlen, s pillanatnyilag 15. a tabellán, míg a Roma borzasztó szezonkezdete után ugyan úgy tűnt az edzőváltás hatására némiképp magára talált, de a legutóbbi 3 mérkőzésén begyűjtött 3 vereségével fényévekre van szurkolói, illetve a klub előzetes elvárásaitól.

X.27 A hétvége legszebb találata(i)

 Igazán nem panaszkodhatott senki a 9. forduló összefoglalóit nézve, szebbnél szebb találatok estek e hétvégén is Itália pályáin. Három azonban talán még ezek közül is kiemelkedett, Wesley Sneijder, Cesare Bovo és Daniele Mannini mind-mind gyönyörű találattal örvendeztették meg csapatuk szurkolóit.

3. Wesley Sneijder (Inter)

Az Inter holland támadója a Catania ellen csavart szabadrúgásból gyönyörű gólt ellenfele hálójába, ezzel tulajdonképpen bebiztosítva csapata győzelmét.

2. Cesare Bovo (Palermo)

E heti ezüstérmesünk Cesare Bovo, aki védő létére csatárokat megszégyenítő káprázatos mozdulattal lőtte ki az Udinese kapujának felső sarkát, ami nem is mellesleg egyben három pontot ért a tabellán egyre feljebb kapaszkodó szicíliai együttesnek.

1. Daniele Mannini (Sampdoria)

A forduló talán legszebb találata. Daniele egy gyönyörűen komponált támadás legvégén tette fel a koronát saját és csapata briliáns szombat esti teljesítményére.

 X.26 A délelőtti edzés helyett a műtőben kötött ki Francesco Totti

 Napok óta sokasodtak a kérdések Francesco Totti állapota körül, a klub legutóbb hivatalos közleményében még annyit adott szurkolói tudtára, hogy egyelőre megfigyelés alatt tartják a játékost a csapat edzésein. Sejthető volt azonban, hogy a giallorossi kapitánya nehezen kerülheti el az újabb műtétet, de az orvosi stáb tagjai optimisták voltak, vizsgálataik után múlt hét közepén kijelentették, elképzelhető hogy néhány nap pihentetés és kezelés gyógyír lehet a játékos gondjaira.

A ma délelőtti edzés azonban felülírta a korábbi jóslatokat, mindössze néhány perc mozgás után Er Pupone félbeszakította tréningjét és a klub klinikájára sietett gyors konzultációra. Nem múló tüneteteit látva a Roma orvosai pedig úgy döntöttek azonnal kés alá fektetik a bordó-sárgák tizesét, nincs értelme ez esetben csodára várva tovább tolni a bevatkozás dátumát.

Egyelőre korai lenne még a játékos visszatérésének időpontját megbecsülni, az mindenesetre biztos, hogy jó pár hétig nem számíthat majd az egyébként is csatárgondokkal kűzdő Claudio Ranieri legjobb játékosára, akinek sérülése okozta hiányzásaival ráadásul évek óta nem is tud mit kezdeni a fővárosi csapat. Legjobb példa erre a bordó-sárgák legutóbbi három találkozója, kapitányuk nélkül a Milan-Fulham-Livorno trió ellen mindössze egy döntetlenre futotta erejükből, holott az edzőváltás óta kifejezetten jó formába lendültek, feledtetve gyengére sikerült idénykezdetüket.

Totti vs Tutti, azt hiszem az klubhovatartozástól függetlenül kijelenthető,nem lenne jó sokáig nélkülözni ezeket a mozdulatokat;

X.26 Iaquinta hónapokra kidőlt

Nincs könnyű helyzetben Ciro Ferrara a Juventus vezetőedzője, az orvosi vizsgálatok után ugyanis kiderült, a múlt héten megsérült Vincenzo Iaquinta térdét műteni kell, így hónapokig nem állhat klubja rendelkezésére. A Zebrák vezetőedzője így mostantól mindössze Trezeguetre és Amaurira számíthat csatárposzton, Alessandro De Piero ugyanis már hetekkel ezelőtt kidőlt combhajlótóizom-szakadása miatt, így november végéig egészen biztosan mindössze e két támadó válthatja egymást a bianconeri csapatában.



A bejegyzés trackback címe:

https://daje.blog.hu/api/trackback/id/tr511478524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.