Coppa Italia: Lazio - Torino beharangozó
Egy mérkőzéssel folytatódik ma a Coppa Italia sorozata, amin a Lazio feladata, hogy ne csak a rendezés jogán tegye érdekelté az olasz fővárost a további kűzdelmekben, s valljuk meg őszintén, erre meg is van minden esélye, hiszen a gyengélkedő Torino látogat Pandevék otthonába.
Rögtön a hazaiakhoz kapcsolódó hír, hogy mai nap hivatalossá vált, miszerint az igencsak mellőzött Makinwa a Chievóhoz szerződött. A 25 éves támadó nem tudta felvenni a versenyt a Zarate, Rocchi, Pandev hármassal a csapatba kerülésért, így arra kérte még az átigazolási szezon kezdete előtt a klub vezetését, hogy tegyék lehetővé távozását. Lotitónál megértő fülekre talált a csatár, így egyenlőre, ha csak az év végéig is, de kölcsönben a Chievónál bizonyíthatja, hogy hiba volt nem számolni vele a fővárosban.
Szintén a hazaiakat érintő hír, hogy Massimo Mutarelli szerződtetését tegnapi napon hivatalosan is bejelentette a Bologna, így a 31 éves középpályás búcsút intett eddigi otthonának, a Stadio Olimpiconak.
Ha már átigazolások, ejtsünk néhány szót a vendégekről is, akik a Genoával folytatnak komoly csatát a tavaly még Inter játékos, idén a Quaresma üzlet részeként Portóba kerülő Pelé leigazolásáért, aki állítólag szívesen szerepelne újra a Serie A-ban.
A várható kezdőcsapatok:
Lazio: Muslera-De Silvestri,Siviglia,Cribari,Kolarov-Brocchi,Dabo,Firmani-Foggia,Zarate-Rocchi
Torino: Sereni-Colombo,Di Loreto,Natali,Ogbonna-Abate,Corini,Barone,Rosina-Stellone,Amoruso
Lazio - Torino 21.00 (Sportklub)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.