Serie A 27. forduló: AS Roma - Udinese, Genoa - Inter, Torino - Juventus /frissítve/
A közelgő Bajnokok Ligája visszavágók okán ismét rendhagyó forduló kerül megrendezésre szombaton a Serie A-ban, a már hagyományos 18 órai illetve az esti 20.30-kor kezdődő összecsapások mellett ezúttal egy délután négy órai, előzetesen elég ígéretesnek tűnő talákozót is figyelemmel kísérhetünk, melyen az Udinese látogat majd az AS Roma együtteséhez.
AS Roma - Udinese
Mindkét csapatról elmondható, hogy viszonylag jó formában várja a mérkőzést, a vendégek kapcsán pedig mindenképpen ki kell emelni látványosabb formajavulásukat, az udineiek több hónap szenvedésének vetettek véget egy maguk mögött hagyott, igen impozánsra sikerült februárral.
A hazaiak természetesen félig már az Arsenal elleni szerdai derbyre készülnek, de mivel a negyedik helyért is nagy csatában állnak, így nem vehetik félvállról a kis zebrák elleni mérkőzést sem, kénytelenek lesznek hát nagyon is odatenni magukat De Rossiék, bár azért gólzáporos római diadalra a legvégső esetben sem fogadjon, hacsak nem szarja azt a bizonyos pénzt, senki sem.
Már csak azért sem, mert a giallorossóktól ezúttal is hiányozni fog a csapat esze és mozgatórugója, Francesco Totti, aki mellett még Aquilani, Baptista, Brighi és Juan is gazdagíthatja a hiányzók névsorát, bizonytalannak tűnő állapotuk okán.
A vendégek a csillagokat is lehozták hét közben, már ami a fogadkozásokat illeti és udinei játékos, edző, kispadkarbantartó egyaránt ígérte, ők bizony elpáholják ismét a főváros könnyed matinére számító legényeit. Visszagondolva az őszi sima hazai diadalra a Friuliban, nem is tűnnek szavaik afféle Sensi szintű "most már idén nyáron tényleg világsztárral erősítjük meg a csapatot" valótlanságnak, bár azért ez a Roma már nem az a csapat, aki remegő térddel utazott a szezon kezdetén még akár Siénába is, előre kiegyezve egy sima, de nem túl fájdalmas vereségben. Mostanában bizony újra azt a csapatot láthatjuk bordó-sárga mezben, ami az olasz bajnokság üde színfoltját jelenti kreatív és támadó futballjával és bár sok jó elmondható lenne egy igazán elemében lévő Udineséről is, azért az a forduló egyik nagy meglepetése lenne, ha a farkasok nem tudnák begyűjteni a számukra létszükségletnek számító három pontot.
Várható kezdőcsapatok:
Ahány újság, vagy internetes portál, annyi féle kezdőcsapatot jelöl meg a Roma kapcsán, én maradok a Gazzettánál, az ő tippjüknek van (úgy tűnik) a legnagyobb esélye arra, hogy aztán a pályán is testet öltsön.
Roma: Doni - Motta, Panucci, Mexes, Riise - De Rossi, Pizarro - Taddei; Baptista, Tonetto - Vucinic
Udinese: Handanovic - Zapata, Coda, Felipe, Pasquale - Inler, D’Agostino, Asamoah - Pepe, Floro Flores, Di Natale
Kezdés: 16.00, Stadio Olimpico Közvetítés: Sport1 Stream: link
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nem tudta begyűjteni a három pontot a fővárosi gárda, miután képtelen volt hazai pályán ellenfele fölé kerekedni a 27.forduló nyitómeccsén. Gyenge első félidő után a vendégek szerezték meg a vezetést az 54.percben Felipe fejese révén, minek következtében Spalletti csapata egyből magasabb fokozatba kapcsolt és a Menez helyére beálló Vucinic, pályára lépését követően, pillanatokon belül egyenlíteni is tudott. Hogy végül a lendületbe jött giallorossók nem tudták bedarálni a vendégcsapatot arról elsősorban De Rossi tehet, aki a 69.percben begyűjtötte második sárgáját is, így emberhátrányba kerültek a hazaiak.
Ennek ellenére volt még lehetősége a farkasoknak, de sajnos be kell lássuk Vincenzo Montella már csak paródiája korábbi önmagának, a hazaiak pechére pedig a nehezen kialakított két komolyabb ziccerük is a csatár előtt adódott, aki borzasztó gyatra módon fejezte be mindkettőt. Volt még egy esélye a gólszerzésre ugyan Vucinicnek is, illetve megcsodálhattunk egy szabadrúgás utáni fejest a túloldalon, mely helyzet Mexés sokadik borzasztó révén született, de a végeredmény már nem változott.
Az Udinese túl sokat nem mutatott az emberelőnyben töltött több mint 20 perc ellenére sem, a fekete-fehérek tökéletesen megelégedtek a végül megszerzett egy ponttal is. A végére pedig még egy rossz hír a romanistáknak; a találkozó első félidejében megsérült Pizarro, a farkasok játékmester így valószinüleg csatlakozik majd a szerdai találkozót a lelátóról megtekintő Perrotta-De Rossi pároshoz, így Spalletti mester komoly bajban lesz az Arsenal elleni középpályássor összeállításakor.
Végeredmény:
Roma - Udinese 1-1 (0-0)
G.: Vucinic 61., illetve Felipe 54.
Vucinic egyenlítő gólja;
Genoa - Inter
Ugorjunk is tovább, egyenesen az Inter genovai látogatásához, ami előzetesen a forduló legnagyobb csemegéjének ígérkezik. A hazaiak az idény abszolút meglepetéscsapata, s mint ilyentől, joggal remélhető, hogy képes lehet esetleg a szokás szerint a hullámvölgyét a sorsdöntő BL meccsekhez időzítő bajnoki címvédőt is a földbe döngölni, újra nyílttá téve ezzel a Scudettóért folytatott küzdelmet és megőrizve egyben saját esélyét a jövő évi BL indulásra. Thiago Motta nyilatkozott legutóbb a rangadó kapcsán, aki bár beismerte, hogy a képességeket tekintve a vendégek erősebbek csapatánál, de ennek ellenére a csapategységnek köszönhetően úgy érzi képesek lehetnek majd felülkerekedni Milánó sztárcsapatán.
A vendégeknél lehetetlen eldönteni, hogy akkor most szokás szerint március elejére összeszakadtak a srácok, vagy akkor most mi van? A Manchester ellen már szenvedtek Mourinhóék, de az ottani 0-0 még csak-csak rendben volt, a Roma ellen viszont már nem kis szerencsére volt szükségük hazai pályán a döntetlen összebűvészkedéséhez, a hétközi Olasz Kupa találkozón pedig már a 30 percig tartó emberelőny sem segített, sima 3-0-ás verést kaptak a nem éppen világrengető Samp csapatától. Persze lehet csak végérvényesen kiderült, hogy ez a csapat bizony további világsztárok ide, klasszis edző oda, 100%-ig Ibrahimovic függő, egyszerűen a kék-feketék nem tudják megoldani a svéd sztár pótlását egyetlen találkozóra sem.
Ha viszont csak ez hibázott, most fellélegezhetnek a kék-fekete szurkolók, Zlatan ugyanis újra helyet kap a vendégek kezdő tizenegyében, s igyekszik megmenteni csapatát az egy héten belül szerzett második keserű genovai élménytől.
Várható kezdőcsapatok:
Genoa: Rubinho - Biava, Ferrari, Bocchetti - Rossi, Thiago Motta, Juric, Criscito - Mesto, Milito, Jankovic
Internazionale: Julio Cesar - Maicon, Materazzi, Cordoba, Santon - Muntari, Cambiasso, Zanetti - Stankovic - Adriano, Ibrahimovic
Kezdés: 18.00, Luigi Ferraris, Genova Közvetítés: Sport2 Stream: link
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy kifejezetten jó iramú mérkőzésen, az Inter hozta jobbik formáját és a visszatért Ibrahimovic vezetésével könnyedén hozta el a három pontot az első félidőben még meg-megvillanó, de a második játékrészre teljesen befásult Genoa otthonából. A nerazzurrók már a második percben vezetést szereztek a svéd csatár fantasztikus találatával, majd a második félidőben Balotelli kissé vitatható góljával állították be a végeredményt.
Rossz hír azonban a milánóiak számára, hogy a már egyébként is néhány hétre kidőlt Samuelhez további két hátvéd is csatlakozott a maródiak listáján, Materazzit és Burdissót is le kellett cserélje még az első félidőben Mourinho sérülés miatt.
Végeredmény:
Genoa - Inter 0-2 (0-1)
G.: Ibrahimovic 2., Balotelli 61.
Ibrahimovic gyönyörű gólja;
Torino - Juventus
A mai nap záró mérkőzése egyben a leginkább vérre menő csatát is hozza majd, minthogy nem más vár ránk 20.30-tól, mint a híres-neves torinói derby. A hazaiak lassan magukhoz térni látszanak, jó ideje mostmár veretlen az ezúttal pályaválasztó csapat, ellenben a győzelmek gyűjtögetésével továbbra is hadilábon állnak Bianchiék, döntetlenek halmozásával pedig nem túl valószínű, hogy bennt lehet maradni a Serie A-ban. Éppen ezért is lenne kiemelten fontos a városi rivális legyőzése, egyrészről komoly visszavágást is jelentene a csapatnak két vesztes derby után, másrészről kicsit el is távolodhatnának Novelinno tanítványai a közvetlen kiesők zónájától.
A Juvénak a létező legrosszabkor jött ez a derby, Ranieri nem teheti meg, hogy pihenteti sztárjait egyrészt a rangadó súlya, másrészt az Inter üldözése miatt, így viszont fennáll a veszélye annak, hogy egy túlhevült összecsapás következtében a Zebrák elvesztik néhány sztárjukat a keddi Chelsea elleni sorsdöntő BL nyolcaddöntő előtt.
De, hogy nem csak árnyoldala van e találkozónak azt talán Gianluigi Buffon goglalta össze a legjobban a Tuttosportnak nyilatkozva; "A Torino elleni győzelem hatalmas lökést adna a csapatnak, mely olyan pluszt jelentene, aminek segítségével képesek lennénk a Chelsean is felülkerekedni. Nagyon fontos hát e szempontból is számunkra e mérkőzés."
Meglátjuk majd valóra válnak-e Buffon szavai, mindenesetre egy Toro győzelem, a hétközi Lazio elleni kudarccal megtoldva pontosan az ellenkező hatást eredményezhetné a Zebrák keddi találkozóján, nem kicsi hát a tét ma este, bármilyen szempont szerint közelítjük meg a találkozót.
Várható kezdőcsapatok:
Torino: Sereni - Colombo, Natali, Pisano, Ogbonna - Saumel, Dzemaili, Corini, Abate - Bianchi - Stellone
Juventus: Buffon - Grygera, Mellberg, Chiellini, Molinaro - Marchionni, Sissoko, Marchisio, Nedved - Del Piero, Trezeguet
Kezdés: 20.30, Stadio Olimpico, Torino Közvetítés: Sport2 Stream: link
---------------------------------------------------------------------------------------------------------klasszikus Klasszikus torinói derbyt hozott a szombati nap zárómérkőzése nagy csatával, de nem túl magas színvonallal, s egy, a 81.percben elvégzett Nedved szabadrúgás után szerzett Chiellini fejes végül igen fontos három pontot eredményezett a Zebráknak. A Juve kisé felforgatott csapattal vágott neki a mérkőzésnek és a Toro egészen jól tartotta magát egészen a találkozó finiséig, amikoris Nedved beállását már nem tudtak kellően leragálni Novellinóék és végül a cseh klasszis által elvégzett szabadrúgás hozta a derby egyetlen találatát.
Végeredmény:
Torino - Juventus 0-1 (0-0)
G.: Chiellini 81.
a hátvéd győztes gólja;
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ulver 2009.03.07. 07:54:02
Én jelenleg inkább őt játszatnám Spalletti helyében, mint Baptistát.
Ez a Taddei-Baptista-Tonetto sor nem tűnik túl biztatónak.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.07. 14:48:25
Calogero 2009.03.07. 15:26:38
Calogero 2009.03.07. 16:51:15
ulver 2009.03.08. 11:26:44
Nehéz lenne a Rómát azzal vádolni, hogy kiegyensúlyozottan játszik, a tegnapi teljesítmény a tisztes helytálláshoz is kevés lesz. De Rossinál mostanában mintha elgurult volna a gyógyszer, nem bírja a felelősséget (kipontozta magát az Arsenal ellen, most kiszóratja magát a serie a-ból is).
Ibrahimovics egy zseni. Beáll, gólt lő, ennyi.
(közben megy a sport2-n az ismétlés, jézusommithagyottkimontella a nyolcvanadikban.)
Calogero 2009.03.08. 12:48:43
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.08. 17:08:03
Hát akkor Alberto fiamaon a sor, hogy végre bizonyítson.