Serie A 25. forduló: Milan - Cagliari, Napoli - Genoa, Fiorentina - Chievo /frissítve videókkal/
Kicsit szokatlan e fordulóban a mérkőzések eloszlása, hiszen míg tegnap három meccs volt a kettő helyett, addig ma esti rangadó nélkül maradunk, de délutáni nélkül biztosan nem, mert pontban 15 órakor a Genoa a Stadio San Paolo gyepén teszi majd tiszteletét. Vár még ránk ezen kívül egy szárd csodacsapat újabb kalandozása, ezúttal a messzi Milánó pokolinak már régen nem nevezhető otthonába, illetve megmutathatja a Fiorentina is, hogy menyit gyakorolták csütörtök óta a támadásbefejezést.
Milan - Cagliari
Aki visszanézi az utóbbi hetek eredményeit, máris boldogan dörzsölheti a tenyerét, íme itt a hét tuti meglepetése, a fordulók óta bravúrt-bravúrra halmozó Cagliari ezúttal a Milan tökeit kapja majd el, s ami a legdurvább, mindezen lassan senki még csak meg sem lepődne. Szóval szép ez elmélet, de ezúttal semmi váratlan eredmény nem születik majd, ugyanis tény, hogy kicsit gyengébb formában vannak a hazaiak és valóban igaz, hogy a Cagliari lassan fél Olaszország sztárklubjaiból hülyét csinált már, de azért előbb-utóbb eljön az a pillanat mindig, amikor a dolgok visszakerülnek valódi helyükre és véget ér egy kis csapat nagyszerű szárnyalása. Ezúttal a Milan lesz az, aki bosszút áll a Juve és az Inter nevében a "nagyok" képviseletében Szardínia fiain, hiszen most, hogy megszűnt az irreális Scudettót megcélzó elvárás a csapat háza táján, biztos vagyok benne, hogy olyan játékot csapnak majd 'Dinhóék, amire régóta vár Milánó közönsége.
A találkozó nagy kérdése az összeállítást tekintve Kaká szereplése, amennyiben a játékos nem tudja vállalni a játékot a kezdőcsapatban, úgy minden bizonnyal Ronaldinho varázsolgathat majd a pályán a kezdő sípszótól kezdve.
Várható kezdőcsapatok:
Milan: Abbiati - Zambrotta, Bonera, Maldini, Jankulovski - Beckham, Pirlo, Ambrosini - Seedorf, Ronaldinho - Pato
Cagliari: Marchetti - Pisano, Lopez, Bianco, Agostini - Fini, Conti, Biondini - Cossu - Acquafresca, Jeda
Napoli - Genoa
Egy újabb sorozat szakadhat ma meg ezúttal Nápoly szentélyében, a hazaiak több hét óta tartó vergődése ugyanis teljesen abszurd, hogy akár még egy fordulóval tovább tartson, akármennyire is a bajnokság egyik legjobb együttese jut ki ma délutáni ellenfélnek Lavezziéknek. A Napoli egészen biztosan harapni fog és ha kell csúszva-mászva, de begyűjti majd a három pontot, erre utal természetesen a héten elhangzott minden egyes nyilatkozat is hazai részről, a Genoa pedig szépen lassan visszacsúszik majd sikertelenül megvívott tavaszi derbyei következtében a hatodik, hetedik helyre, ahova azért bármily szomorú is, de valós játékereje alapján igazából tartozik.
A Napoli összeállítását tekintve a legnagyobb hiányzó Zalayeta lesz, aki 2 hétre dőlt ki sérülése miatt, míg a vendégeknél az eltiltott Biava lehet a legérzékenyebb veszteség.
Várható kezdőcsapatok:
Napoli: Navarro - Santacroce, Cannavaro, Contini - Maggio, Blasi, Gargano, Hamsik, Datolo - Lavezzi, Denis
Genoa: Scarpi - Papastathopoulos, Ferrari, Bocchetti - Rossi, Motta, Vanden Borre, Criscito - Palladino, Sculli, Milito
Fiorentina - Chievo
A hazaiak a hétközi UEFA kupa meccsen csúnyán megjárták, bizonyítva azt a tételt, miszerint nem elég 90 percig támadni egy mérkőzésen, bizonyos időszakonként illik betalálni is. Ezt most remekül gyakorolhatják is majd a Chievo ellen Mutuék, a vendégektől ugyanis nem nagyon várható, hogy véres rohamokkal kapujuk elé szorítják majd a lilákat, egyetlen esélyüknek az tűnik, hogy a firenzeiek kissé fáradtabbak lesznek majd a szokásosnál az Ajax elleni céltalan rohangálás okán. Ennyit viszont a látott teljesítmény alapján nem vehetett ki az a találkozó Prandelli együtteséből, így, ha nehezen is, de nyernek majd a violák.
A hazaiaknál Comotto lépett be a már standard sérültek táborába, míg a vendégeknél Rigoni nem áll mindössze Di Carlo rendelkezésére.
Várható kezdőcsapatok:
Fiorentina: Frey – Zauri, Dainelli, Gamberini, Vargas – Kuzamanovic, Melo, Montolivo – Jovetic – Mutu, Gilardino
Chievo: Sorrentino – Frey, Mandelli, Yepes, Mantovani – Marcolini, Pinzi, Italiano, Colucci – Makinwa, Pellisier
update-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Végeredmények:
Milan - Cagliari 1-0 (0-0)
G.: Seedorf 65.
Napoli - Genoa 0-1 (0-0)
G.: Jankovic 69.
Fiorentina - Chievo 2-1 (0-1)
G.: Gilardino 74., Mutu 94., illetve Morero 13.
Milan - Cagliari
Fiorentina - Chievo
Napoli - Genoa, Jankovic találata
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.