Giú le mani da Kaká!
Bár a telenovella végkifejletét még nem ismerhetjük, a tranzakció nagyságának és lehetőségének hírére máris világot láttak az első reakciók, lássuk, ki, hogy viszonyul a City 125 milliós ajánlatához, előrebocsátom, úgy tűnik nagy az egyetértés.
Arsene Wenger és Sir Alex Fergusson szinte kikelt magából az összeget hallván, a francia hangsúlyozta a gazdasági válság kellős közepén teljes képtelenség, hogy egy klub ennyit áldozzon egy játékosra és kijelentette, hogy bár a brazilt fantasztikus játékosnak tartja, a City ajánlatának nagysága teljesen elrugaszkodott a valóságtól.
Szintén Anglia, de ezúttal nem egy edzőtől, hanem egy ott játszó csillagtól, név szerint Fernando Torrestől idéznénk pár gondolatot, miszerint azt javasolja Kakának ne szerződjön a Cityhez, mert az nem az ő kvalitásaihoz mérhető klub egyenlőre. Azt mondta nem minden a pénz, hiszen, ha egy játékos később visszanéz pályafutására ott medálokat,megnyert kupákat akar látni, amivel elbüszkélkedhet fiának, nem pedig még jobb autókat, nagyobb házat stb., nagy diadalok nélkül egy klasszis pályafutása nem ér semmit. A spanyol szerint a Citynek még sokáig építkeznie kell, hogy ne a kiesés ellen harcoljon Angliában, hanem esélyesként köröket fusson a BL-ben és akkor talán majd megszerezhetnek egy olyan sztárt, mint Kaká, de addig ki akarna náluk játszani hasonló kvalitásokkal?
Olaszországból Giovanni Cobolli Gigli a Juve elnöke hallatta hangját, miszerint a zebrák egy percig nem gondolkodnának, ha ilyen ajánlatot kapnának Del Pieróért, ők azt szó nélkül söpörnék le az asztalról, hiszen 'Sandro jelenti a Juventust, azt semennyi pénzzel kiváltani nem lehet.
Miközben az edzők, játékosok nyilatkoznak és ezalatt a transzfer is újabb és újabb szakaszába lép, azért a szurkolók sem tétlenkednek, előbb először egy "giú le mani da Kaká" (el a kezekkel Kakától) feliratot fújtak ki a Milan székházára, majd délután, miután újabb hírek érkeztek,miszerint a Milan hajlandó rábólintani a City ajánlatára, több nagyobb petárda is robbant a székház bejáratánál.
Holnap mindenesetre biztosan okosabbak leszünk, egyrészről egy újabb nappal kerülünk közelebb a végkifejlethez, másrészről 20.30-tól Milan-Fiorentina, ami már izgalmakat hordoz innentől fogva a kezdőcsapat, valamint a keret kihírdetésénél is, illetve az olasz ultrákat ismerve a találkozó könnyen átcsaphat egy Kaká maradása melletti tüntetésbe, aminek intenzitása újabb izgalmakat tartogathat számunkra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.