UEFA kupa: Werder Bremen - Milan, Sampdoria - Metalist + végeredmények + videók
Ma este kettő, holnap pedig újabb két olasz csapat számára folytatódnak az UEFA kupa küzdelmei. A Milan alaposan belehúzott a sorsolásnál, hiszen azt a Werdert kapta riválisul, aki ellen azért hagyományosan nagyon szenvednek az olasz klubok, most itt hirtelen a Juventus mocskosul mákos 2006-os továbbjutása jut eszembe, illetve az Inter idei döntetlen-vereség kombinációja.
az anno továbbjutást érő Emerson gól;
Egyszóval nem lesz sétagalopp Ancelottiék számára e kétszer 90 perc, erre a fejemet tenném, ráadásul a Milan védelem hétvégi produkcióját elnézve, a csapat egyetlen esélye a továbbjutásra az lesz, ha több gólt lő, mint kap, mert, hogy a vasárnapi teljesítményével ma is várományosai lennének legalább 2-3 gólnak, az nyugodtan megelőlegezhető.
Ehhez persze el kéne felejteni legalább egy találkozóra a hetek óta botrányrossz formában lévő Seedorfot és Pato mellé még egy rohangáló, cselező, gólt lőni próbáló csatárt betenni, mondjuk nem is kéne sokat keresgélni, a még mindig a világ egyik legjobbja, Inzaghi ugyanis a kispadot melegíti, ahelyett, hogy beindítaná végre a Milan, Beckham érkezése óta szinte csak beívelésekből elvegetáló támadójátékát.
Na, de nem leszek naív, erre esély max a visszavágón kínálkozna ott is csak akkor, ha a Milan ma este masszívan kikapna, ezt pedig nem kívánom a vörös-feketéknek. Másrészt túl nagy sansz sem mutatkozik rá, hiszen az igaz, hogy a Werder idén a Bl-ben indulhatott, de ott az egyik legkönnyebb csoportból sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást, ráadásul lehet itt beszélni a Milan csalódást keltő teljesítményéről az idei bajnoki versenyfutásban elfoglalt harmadik helyezésük kapcsán, de akkor milyen jelzőket aggatnánk a Werderre, aki a korántsem olyan acélos Bundesligában pillanatnyilag a 10.helyen szerénykedik..?
Szóval nagy csata várható, két szebb éveket is megélt csapat előadásában, aminek ma esti felvonását az döntheti el, hogy a Ronaldinho-Diego kettősből melyik játékos lesz az, aki jobb napot kifogva, hozza csapatának a találkozót. A hazaiak braziljának ma esti jó teljesítménye pedig talán nyártól olaszországi karrierjének kezdetét eredményezhetné, hiszen, mint közismert a Juve már hónapok óta kacérkodik a játékossal, a visszavágó előtt pedig állítólag meg is próbálnak majd dűlőre jutni a fantasista édesapjával.
Hiányzók, visszatérők:
A németeknél Aaron Hunt, Daniel Jensen és Jurica Vranjes sérülés, míg Torsten Frings eltiltás miatt lesz kénytelen kihagyni a mérkőzést.
Míg az olaszoknál Nesta, Gattuso, Kaká és Shevchenko a hiányzók.
Várható kezdőcsapatok:
Werder: Wiese - Fritz, Mertesacker, Naldo, Boenisch - Baumann, Tziolis, Diego, Ozil - Pizarro, Rosenberg
Milan: Dida - Antonini, Bonera, Kaladze, Favalli - Flamini, Pirlo, Ambrosini - Seedorf, Ronaldinho - Inzaghi
A ma esti másik találkozón a bajnokságban ugyan szenvedő, de az UEFA-ban remeklő Samp fogadja az Ukrán bajnokság legújabb csodacsapatát, a Metalistot. A vendégekről olyan apróságokat érdemes tudni, minthogy simán nyerték UEFA csoportjukat olyan csapatokat maguk mögé utasítva, mint a Galatasaray, Olympiakos vagy éppen a Benfica, ráadásul mindezt azzal téve igazán érdekessé, hogy az egész csoportkör alatt egy árva gólt sem(!) kaptak.
Nem lesz hát könnyű dolga a Sampnak, aki úgy tűnik kezd magára találni szép lassan a Campionatóban, szezon feléig kitartó embertelenül pocsék teljesítménye után. Pazzini leigazolása mindenképp nagy húzás volt, kis jóindulattal azt mondhatjuk a Juve elleni góljával már vissza is hozta a beleölt milliókat, ráadásul Cassanóval úgy tűnik remekül megértik egymást, ami akár még egy európai porondon produkált meglepetés-sorozatot is eredményezhet. Egyenlőre azonban arra érdemes koncentrálniuk a blucherchiatiknak, hogy ma este ne ők legyenek egy kis csapat felemelkedésének szenvedő felei, de azért én bízom benne, hogyha nehezen is, de behúzzák a találkozót Mazzariék.
Hiányzók, visszatérők:
A Sampnál Delvecchio, Gastaldello és Raggi lesznek kénytelenek a lelátóról végigizgulni a találkozót.
Míg a vendégeknél mindenki bevethető lesz a ma esti mérkőzésen.
Várható kezdőcsapatok:
Sampdoria: Castellazzi - Ferri, Da Costa, Stankevicius - Palombo, Sammarco, Franceschini, Pieri, Padalino - Cassano, Bellucci
Metalist: Goryainov - Bordiyan, Maidana, Obradovic, Gancarczyk - Slysur, Aparesida, Rykun, Gueye - Devic, Coelho
A vendégek közül állítólag Coelho játékára lesz érdemes odafigyelni, ő az Metalist csapatának legeredményesebbje és nem mellékesen az év játékosának is választották tavaly Ukrajnában.
*közvetítést én sajnos semmelyik csatornán nem találtam, így marad a jól bevált stream ma estére is
*előbbi találkozó 20.30-kor, míg utóbbi 20.45-kor kezdődik
update-----------------------------------------------------------------------------------------------------
A Milan bár kiugró teljesítményt nem produkált, azért többé-kevésbé kézben tartotta a mérkőzést és bár a második félidőt végigtámadták a hazaiak, Pippo lőtt még egy akkora kapufát, hogy talán még mindig rezeg a léc Brémában. Összességében nem rossz a döntetlen, a visszavágón a németeknek kell kockáztatni, ez pedig az addigra már bevethető Kakával nagy esélyeket kínál majd a Milánnak.
A Samp sajnos a rosszabbik forgatókönyvet hozta, bár maradt még bőven esély a visszavágóra, ha az előjelek nem is túl kedvezőek. A Metalist pedig továbbra is tartja elismerésre méltó sorozatát, ezúttal sem kaptak gólt ellenfelüktől.
Werder Bremen - Milan 1-1 (0-1)
G.: Diego 84., illetve Inzaghi 36.
Sampdoria - Metalist 0-1 (0-1)
G.: Oliynyk 48.
A mérkőzés góljai, valamint Inzaghi kapufája:
Illetve a Sampdoria meccsének nagyobb helyzetei;
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.18. 14:10:47
A Sampnak viszont nem ártana biztos előnyt kicsikarni, mert Ukrajnában kockára fagy majd Cassanoék töke a jövőhéten.