Luciano Moggi az Interbe igazolt?
Forrong az Örök Város játékosa, edzője, szurkolója, sportigazgatója, egyszóval mindenki, a vasárnap esti Inter - Roma szuperrangadón Balotelli műesése után befújt büntető miatt. A Roma már két góllal vezetett a találkozón, amikor fél órával a lefújás előtt e büntető révén a játékvezető ismét szorossá tette a rangadót, a 78. percben pedig Crespo fejesével ki is egyenlítettek a hazaiak, így nem ok nélkül háborog ismét az olasz közvélemény.
Luciano Spalletti a farkasok edzője kiemelte, hogy immáron évek óta kíséri csapatát oly "balszerencse", hogy egy-egy hibás bírói döntés következtében komoly hátrány éri fiait a Meazza gyepén, mely kapcsán egyre nehezebben tudja a véletlent okolni. "Balotelli becselezte magát három védő közé felkínálva a szabálytalanságot, majd összeesett. Nem volt miért büntetőt adni."
Bruno Conti a fővárosiak sportigazgatója kissé keményebben fogalmazott; "Tisztán látszik, hogy Mourinho munkája kezd beérni Balotellinél. (utalva a portugál korábbi Chelseanél kipattant sárga lap trükközős botrányára) Hogy büntető volt-e? Viccelnek velem?! Ha bárki e műesést annak látta, az hatalmasat tévedett!".
Daniele De Rossi, a bordó-sárgák középpályása is dühösen nyilatkozott, mint mondta; "Akárhányszor Milánóban játszunk, újra és újra ez történik velünk. Elvesztettünk már itt egyszer egy Scudettót és ezek a hibák az őrületbe kergetnek engem!"
S, hogy mire célozhatott Spalletti és De Rossi is?
Ha csak az idei évet nézzük, a két együttes már kétszer találkozott egymás ellen a Meazza gyepén, utóbbiról már tettünk említést, korábbi összecsapásukon pedig Január 21-én ütközött meg a két gárda az Olasz Kupában, ahol Ibrahimovic 62.percben szerzett góljával az Inter, mindössze két perccel a vendégek egyenlítése után eldöntötte a találkozót. Apró szépséghibája volt ugyan e találatnak, hogy a svéd csatárhoz a labda annak a Samuelnek fejese után került, aki, mint tisztán látszott a visszajátszásnál, jó méteres lesen volt a szabadrúgás elvégzésekor.
2008 februárjában a kétszereplős bajnoki címért folytatott versenyfutás döntőjének számított a bordó-sárgák milánói kirándulása, ahol a vendégek Totti góljával egészen a derby hajrájáig vezettek is riválisuk ellen, azonban a 85.percben jött Mexés igencsak szigorúnak tűnő kiállítása és rá 4 percre, pillanatokkal a lefújás előtt, emberelőnyüket kihasználva, kiegyenlítettek a nerazzurrik.
A 2006/07-es szezonban ugyan Tottiék győzni tudtak a bajnokság 22.fordulójában az Inter vendégeként, de ez közel sem a játékvezetőn múlott, aki 0-1-es állásnál egy már első látásra is nevetségesnek tűnő Adriano műesést honorált egy büntetővel, a találkozó hajrájában azonban a Róma kétszer is betalált, időt sem hagyva, egy újabb baki lehetőségére.
Ráadásul nem csak ezen esetek támasztják alá az újabb Calciopolit kiáltó szurkolók szavait, gondoljunk csak a néhány hete Adriano kézzel szerzett találata révén eldőlt milánói derbyre, vagy a Siena meccsen, Maicon győztes góljára, melynél az még hagyján, hogy a játékos lesről vette be ellenfele kapuját, de már a neki passzoló Maxvell is a védők mögött állt a hozzá intézett átadás pillanatában.
Nehéz lesz ezen vádakra bármit is reagálni kék-fekete oldalról. Tény, hogy Morattiék együttese javára feltűnően sokat tévednek az utóbbi években a játékvezetők és, ha hozzávesszük a tényt, hogy az Inter ellen utoljára pontosan egy éve, 2008 március 2.-án ítéltek büntetőt (mellyel igazi unikumnak számítanak a nerazzurrik e szezonban), ráadásul a Bajnokok Ligájában, ahol nem számíthatnak bírói segédletre Zanettiék feltűnően gyenge produkciót nyújtva bukdácsolnak is immáron sokadik éve, nagyon úgy tűnik, hogy ez már több, mint véletlen.
Eljött hát az új Luciano Moggi, Moratti személyében? Vagy egyszerűen csak a játékvezetők törvényszerűen mindig az erősebb, világsztárokkal teletűzdelt csapatokat segítik? A választ meghagyom, mindenki maga döntse el. Mindenesetre az olasz foci végét jelentené egy újabb bundabotrány.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.02. 22:56:06
Calogero 2009.03.02. 23:04:48
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.02. 23:50:00
Calogero 2009.03.03. 07:47:08
ulver 2009.03.03. 08:53:03
Semmiképpen sem örülnék, ha mondjuk most azt csinálnák az Interrel, amit korábban a Juvéval (meg a Milannal...), még ha az a Romának jól is jönne, akkor sem.
Nem hiszem, hogy ez az Inter dominancia sokáig fog tartani, lesz itt nagy pofáraesés.
Piiii 2009.03.03. 10:07:43
sh4d0w 2009.03.03. 10:29:06
Mi van, ha Morattiék - felismerve a lehetőséget a Juve-botrány után - úgy döntöttek, hogy ők is kihasználják e lehetőséget - azonnal? Hiszen kinek a fejében fordulna meg, hogy miután megbüntettek 4 topcsapatot, a következő évtől kezdve az aktuális "bajnok" szintén így nyeri a meccseit?
ulver 2009.03.03. 10:50:02
ulver 2009.03.03. 10:54:22
«Rizzoli ha fatto bene a fischiare. La reazione di Balotelli? Lui è così»
(Corriere dello Sport)
azaz, tizenegyes volt, Rizzoli jól tette, hogy befújta.
Mondja ezt akkor, mikor mindenki egyetért, hogy minimum véleményes, de inkább kamu volt. Ez az elsődleges oka, hogy utálják az emberek az Intert.
sh4d0w 2009.03.03. 11:02:11
" de niro 2009.03.03. 10:08:53
khm..
"Minden évfordulóról illik megemlékezni. 2008. március 2-a óta nem fújtak
be tizenegyest az Inter ellen. Akkor a San Paolóban, Nápolyban Rizzoli ítélt
meg egy büntetőt a hazaiak javára, bár Zalayeta elhibázta a lövést. Az
azóta eltelt egy teljes év során egyetlenegy büntetőt sem fújtak be az
olasz bajnokságban az Inter ellen. Természetesen rengeteg esetben járt volna
a tizenegyes az ellenfélnek, (pl. Fiorentina-Inter, Reggina-Inter,
Inter-Juventus, Inter-Sampdoria, sorolja fel a calciomercato.com oldal) de a
játékvezetők sípja máshogy szól, ha a kék-feketékről van szó." "
ulver 2009.03.03. 11:20:47
Calogero 2009.03.03. 11:32:25
Ha lesz kamu tizenyegyes 2 héten belül, az pedig csak azt bizonyítaná, hogy ez tényleg így van és próbálnak kompenzálni. Moggi nyilatkozott az ügyben és azt mondta, minden úgy megy, mint előtte, csak ezúttal az Inter áll a dolgok hátterében. Persze lehet csak a bosszúvágy hajtja..
Mindenesetre el tudnám képzelni, hogy holmi kompenzálásként a Juve és Milan stikliei miatt kaphatott anno ígéretet az Inter arra, hogy bizonyos ideig segítik majd a bírók csapatát, nehogy kivonuljon az olasz fociból a milliárdjaival, vagy valami hasonló.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.03. 11:52:03
Calogero 2009.03.03. 12:30:43
faank 2009.03.04. 14:07:20
bleacherreport.com/articles/3341-was-calciopoli-a-conspiracy
azert valasztottam angolt, mert gyanitom, hogy sokaknak konnyebben ertheto, de a cikkben elhangzottak mindegyike megjelent ilyen-olyan formaban az olasz irott sajtoban; nemely teny meg az olasz szovetseg honlapjan is megtalalhato kis keresessel.
az eremnek ket oldala van, nemsokara feny derul a masik oldal szerepere is...