Ancelotti végre bekeményített?
Örömteli napra ébredtünk, a Milan legendás edzője ugyanis a La Gazzetta értesülései szerint végre vett egy nagy levegőt, kihúzta magát és lesöpörte Galliani jövő évre változatlan összeállításban felpakolt piros bábukkal teli mágnestábláját, egyértelműen az elnök tudtára adva, őt bizony kár lenne ámítgatni holmi begyűrűző világgazdasági válság maszlagával, ha nyáron nem lesz lehetősége legalább két klasszissal megerősítenie csapatát, ő bizony veszi kalapját és meg sem áll a földi paradicsom eljövetelét ígérő, Florentino Perez által valószínüleg poraiból teljesen újjászerveződő Real Madridig.
Lássuk be, teszi mindezt joggal a mester, irreális lenne ugyanis csodákat várni e több sebből vérző kerettől, a következő idény csak újabb csalódásokat hozna a minden évben nemzetközi és hazai diadalokat elváró klub, történelme alapján méltán igényes szurkolóinak. Két megfelelőképp kiválasztott klasszis érkezte azonban adhatna annyi pluszt a két éve még BL-t nyert csapatnak, hogy újra szép reményekkel mérettethessen meg mind Európa, mind az Inter által kisajátított Campionato színpadán.
S, hogy ki lenne e két áhított szerzemény? Meg nem erősített hírek szerint Carletto a csapat kétségkívül gyenge pontjának számító védelmet a Chelsea sztárjával Alexszel, míg a kevésbé problémás, de azért vitán felül nem is eléggé Milan szintű csatársort Eto'o-val vagy Adebayorral óhajtja ütősebbé tenni.
Mi mindenesetre a trénernek szorítunk, s reméljük a Mourinhónak beígért 100 milliós büdzsé okán várhatóan Olaszországba érkező sztárok mellett, Milánó másik fele is meglep minket néhány nemzetközi klasszis Campionatóba csábításával.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.