Maldini újra a válogatottban
Nem érzed elég erősnek a védelmet? Szövetségi kapitányként csak a hazai kínálatból válogathatsz? Olaszként a fiatalítást Istenkáromlásnak tekinted?
Meg van a megoldás! Ha nem találsz megfelelő embert a hátvédposztra a maiak közül, válogass 40 felett!
A történet persze nem ilyen vicces, viszont a hátvédet példaképnek tekintők számára rendkívül örömteli. Történt ugyanis, hogy még e hét elején a goal.com internetes portál feldobta az ötletet, hogy mi lenne, ha még egyszer, visszavonulása előtt pályára léphetne a Squadra Azzurrában a válogatott legendás 3-asa, emberek millióinak ezzel lehetőséget adva egy fantasztikus pályafutás iránti tisztelet kinyilvánítására, illetve a hátvédnek is megadva a szép búcsúzás jogát, hiszen anno 2002-ben, a bíró hathatós közreműködésének köszönhetően kieső olasz válogatottból egy hirtelen bejelentéssel búcsúzott Paolo.
Erre nyújtana kitűnő alkalmat a Február 10-én, Londonban megrendezésre kerülő Brazília elleni válogatott mérkőzés, gondolták az ötletet felvető újságírók és kértek mindenkit, amennyiben egyetért e szándékkal, csatlakozzon a felhíváshoz. Néhány óra alatt ezt több, mint hatezren meg is tették, így e felvetés nem is maradt válasz nélkül, a legilletékesebbek egyike, a szövetségi kapitány, Marcello Lippi reagált a portál megkeresésére.
Az ősz mester elmondta, hogy kitűnő kezdeményezésnek tartja az ötletet és maximálisan a mellett áll. Kisebb szépséghiba, hogy a londoni mérkőzésen ennek ellenére biztosan nem lesz ott a pályán a Milan védője, hisz, mint Lippi nyilatkozta, ahhoz, hogy Maldini számára egy méltó búcsúztatást tudjanak rendezni, nem elég a rendelkezésre álló két hét, illetve még az sem biztos, hogy Paolo a szezon végén visszavonul, hiszen a kérdés továbbra is nyitott, a játékos még nem döntött ez ügyben.
Viszont, ha megszületik a játékos döntése, ahhoz az olasz szövetség maximálisan alkalmazkodva tető alá hozza majd e találkozót, mi mást mondhatnánk, mi biztosan ott leszünk!
Végül egy video pályafutása legfontosabb és legszebb jeleneteiből;
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.