Döntetlen a forduló rangadóján
Négy gól esett az ötödik forduló leginkább várt mérkőzésén Genovában, hogy aztán a négyből nem egyből hat lett, azért egyedül a mérkőzést vezető Saccani okolható, aki úgy tűnt legalább egy, de inkább két góllal is adósa maradt a vendégeknek, miután mind Iaquinta, mind Chiellini találatát érvénytelenítette les címén. A találkozó végig nagy iramot és nyílt játékot hozott, mindkét együttes előtt adódott szép számmal gólszerzési lehetőség és bár a vendégek mindössze négy perccel a lefújás előtt egyenlítettek, a játék összképe alapján némiképp közelebb álltak a győzelemhez. E döntetlennel az utolsó eddig száz százalékos csapat is elbúcsúzhatott makulátlan mérlegétől, a tabella élén pedig máris pozícióba állt az előzetesen is mindenki által oda jósolt Juventus - Inter páros.
Genoa - Juventus 2-2 (1-1)
G.: Mesto 31., Crespo 74., illetve Iaquinta 6., Trezeguet 86.
Genoa: Amelia; Biava, Moretti, Bocchetti; Rossi, Zapater, Milanetto (Kharja), Modesto (Papastathopoulos); Sculli, Floccari (Crespo), Mesto
Juventus: Buffon; Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Grosso; Camoranesi, Felipe Melo, Marchisio (Giovinco), Poulsen; Amauri (Trezeguet), Iaquinta
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.