Genoa - Fiorentina + végeredmény + video
Gasperrini a hét közben azt nyilatkozta a Corriere dello Sportnak, hogy hétvégi ellenfelüket jobb csapatnak tartja a másik rivális Rómánál, ami, ha figyelembe vesszük, hogy múlt hétvégén a fővárosiak rommá verték csapatát, azt sugallja, hogy az edző bizony kiütést vár e találkozótól. Bár erre azért túl nagy esély nem mutatkozik, a találkozó mindenképpen tekinthető három esélyesnek, hiszen Mutu visszatértével a violák is régi fényükben csillognak.
Abban mindenképpen megegyeznek a nyilatkozatok mindkét fél részéről, hogy remek, nagy iramú, eseménydús találkozóra számítanak, ami ismerve a két csapat nyílt sisakos játékát koránt sem tűnik túlzott elvárásnak, s ezt megerősítik a két csapat összecsapásairól készült statisztikák is, miszerint megjósolhatatlan a találkozó végkimenetele, hiszen 37 Marassi beli fellépésükön 14 döntetlen mellett, 12 hazai és 11 vendég győzelmet produkáltak a csapatot.
Hiányzók, visszatérők:
Rubinho és Paro sérülés, míg Sculli eltiltás miatt nem lehet majd a pályán, míg Scarpi felépült sérüléséből, s így valószinüleg ő kezd majd a haziak kapujában.
Melo és Santana a két nagy hiányzó vendégoldalon, előbbi eltiltás, utóbbi sérülés miatt.
Várható kezdőcsapatok:
Genoa: Scarpi - Biava, Ferrari, Bocchetti - Mesto, Motta, Juric, Criscito - Palladino, Jankovic, Milito
Fiorentina: Frey - Comotto, Dainelli, Gamberini, Vargas - Montolivo, Donadel, Kuzmanovic - Semioli, Mutu, Gilardino
Kezdés: 15.00
Streameléshez link itt található
*Update----------------------------------------------------------------------------------------------------
Genoa - Fiorentina 3-3
G.:Thiago 12., Palladino 38., Milito 56. (11-esből), ill. Mutu 60.(11-esből),80.,94
Egyértelműen a forduló mérkőzését játszották Genovában, a hazaiak elképesztő első félidőt produkálva simán nullázták le a Fiorentinát, mindezt úgy, hogy fél óra elteltével a Griffónék már tíz emberre is fogyatkoztak Biava második sárga lapjának köszönhetően. Majd a második játékrészre egy teljesen más felfogás szerint pályára lépő violák futottak ki és ugyan Milito még tovább növelte a hazaiak előnyét, a vendégek elképesztő hajrát produkálva, Mutu mesteri teljesítményével visszahozták a találkozót 0-3-ról
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: cyber security training qualifications uk 2019.04.20. 01:46:54
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.